Döntött a közgyűlés: Budapest él az elővásárlási jogával a rákosrendezői területen

2025. január 29. 18:05

Órákon át tartott az adok-kapok a szavazás előtt.

2025. január 29. 18:05

2024 elején adta el az állam tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a Rákosrendező területének nagy részét egy arab befektetőnek. Utóbbi az 51 milliárd forintos üzletben vállalta, hogy a szeméttelepként és drogtanyaként „üzemelő” területen jelentős, körülbelül 5000 milliárd forintos ingatlanfejlesztési beruházást hajt végre.

Ezt is ajánljuk a témában

Karácsony Gergely főpolgármester ezután jelezte, hogy keresztül húzná a kormány terveit, mert a fővárosi tulajdonú BKM-nek (Budapesti Közművek) elővásárlási joga van a területre. A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén pedig pontosan erről szavaztak a képviselők, avagy arról, hogy éljen-e az elővásárlási jogával a főváros. A szavazás előtti vitában Karácsony Gergely azt is kijelentette:

a kormány által dédelgetett projektnek nincs olyan eleme, ami nem ellentétes Budapest és Magyarország érdekeivel és szerencsére a nemzeti vagyonnal kapcsolatban vannak jogszabályok, amelyeket nem lehet felülírni. 

Ezt is ajánljuk a témában


A személyeskedésektől sem mentes hozzászólások után a Fővárosi Közgyűlés több órás vita után úgy döntött, él az elővásárlási jogával Rákosrendezőn. Egészen pontosan a délelőtt kezdődő számos vitát és megvitatott pontot követően a Közgyűlés 17:50 körül eldöntötte Rákosrendező sorsát.

A Fővárosi Közgyűlés 23 igen és 10 nem szavazat mellett fogadta el a javaslatot.

Többek között Böjthe Péter, Szentkirályi Alexandra, Szalai Piroska és Gulyás Gergely Kristóf szavazott nemmel, míg nem meglepő módon még Vitézy Dávid is az igennel szavazók közé sorolt be. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Karácsony Gergely elégedetten vette tudomásul a szavazás eredményét. Fotó: MTI/llyés Tibor

 

Összesen 260 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patikus
2025. január 30. 02:17
Helyes.
oldesz
2025. január 30. 02:15
Az érvek nélküli fidesz-trollok, a hsz-eikben csak személyeskedő kommentelők, kik még az arabokkal megkötött szerződésről sem tudnak , azaz a témában abszolút járatlanok, azt állítják, hogy ők ismernek olyan budapesti embereket, akik támogatnák a város közepén mecsetek és minaretek, valamint a főváros páratlan szépségű panorámáját tönkretevő felhőkarcolók építését, s hogy Budapest közepén egy iszlamista kerület létesüljön. S hogy az arab kérésére a szuverenitására oly érzékeny ál-patrióta Orbán kész bármelyik, jelenleg hatályos magyar törvényt megváltoztatni. ( ez a vállalás is szerepel a kormány által aláírt szerződésben !!! ) Nos, én ilyen, budapest-ellenes budapestivel még nem találkoztam. / talán mert nem járok fidesz-gyűlésekre, ha-ha-ha /
ekeke1
2025. január 30. 01:40
Daemon6666 "Az itt örömködő agyhalottaknak üzenném: 1) az elővásárláshoz pénz is kell, mert ha nincs, akkor ugrott. Gondolom erről fogalmatok sem volt :) 2) Gelgő szerint nincs pénze Budapestnek. Akkor ugrott az elővásárlás. :)) 3) Ha mégiscsak lesz pénz erre, akkor jönnek a kellemetlen kérdések. Korábban hazudtál Gelgőke? Honnan lett pénz? Akkor csak megvizsgálnánk, hogy honnan van a pénz, ugye nem baj? :))))" Van még. 4. Ha ne adj'Isten a hátralevő 22 napban előteremtenék a szükséges pénzt, utána jönne a következő gond. Ugyebár "arab befektetőnek. Utóbbi az 51 milliárd forintos üzletben vállalta, hogy a szeméttelepként és drogtanyaként „üzemelő” területen jelentős, körülbelül 5000 milliárd forintos ingatlanfejlesztési beruházást hajt végre.". Elővásárlás azt jelenti hogy amit az arabbal való szerződés lefektetett, azt utána a fővárosnak is ugyanúgy kell teljesítenie. Kezdhetik pl. rögtön a terület megtisztításával, ami a szerződés szerint szintén az arab feladata(lenne). Muhaha
cserresznye
2025. január 30. 01:01
Ha a WING ingatlanfejlesztő cégnek kész terve volt már 2023.ban Rákosrendező hasznosításra, akkor szerény kérdésem csak az: miért nem tett eddig vételi ajánlatot??? Miért nem vitte a Főváros a közgyűlés elé már 2023-ban??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!